Kiderül, hogy a felvételek hogyan készültek, mi a szerepe az ügyben Benkőnek és hogy mitől is fél a köztársaság legbátrabb állampolgára. A jegyzőkönyvek és a lehallgatások dátumairól szóló, korábban államtitkot képező dokumentumok is mesélnek nekünk.
A VasiHazafi interjúja Toroczkai Lászlóval, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökével.
A májusi parlamenti választások Dunaújvárosban is bebizonyították, hogy az eddigi politikai elittel szemben a Jobbik Magyarországért Mozgalom képes valódi alternatívát nyújtani a választópolgárok számára. A markáns nemzeti érdekérvényesítés olyan kapukat nyitott meg, mellyel láthatóan azóta sem tud a többi politikai erő mit kezdeni.
Elhunyt a nemzeti oldal egy meghatározó személyisége, a Jobbik országjárásának egyik aktív szereplője, személyes jóbarátunk. 62 éves volt.
Zagyva Gyula országgyűlési képviselő az MTV vendége volt. Jellemző módon a másik érintett fél, a Hit Gyülekezet Hetek. c. szennylapjának a firkászai nem kívántak élni a lehetőséggel, ezzel jelezvén azt, hogy az általuk indított rágalomhadjárat körül valami nagyon nem tiszta.